
A tavalyi évhez hasonlóan immár hagyományosan több szervezet bevonásával kerül megrendezésre a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából szervezett Nemzetközi Tudományos Konferencia 2026. november 06-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépület, Széchenyi Dísztermében (1083 Budapest, Ludovika tér 2.).
A Katasztrófák Csökkentésének Világnapja és a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézete, a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség, a Magyar Hadtudományi Társaság Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szakosztálya és a Belügyi Szakosztálya, együttműködve a Magyar Rendészettudományi Társaság Katasztrófavédelmi Tagozatával, a Magyar Környezetvédelmi Egyesülettel, a Védelmi Információs Központ Alapítvánnyal, a Katasztrófavédelem Központi Múzeummal nemzetközi tudományos konferenciát szervez hibrid formában.
A konferencia célja megemlékezni a Katasztrófák Csökkentésének Világnapjáról, felidézni a különböző hatásokból adódó veszélyhelyzetek környezeti károsító hatásait, következményeik felszámolását, számba venni a védekezés eredményességét javító eljárásrendeket, szervezési kérdéseket.
A konferencián a szervezésben képviselettel rendelkező szervezetek tagjain kívül a szervezők a kutatóknak és doktoranduszoknak is lehetőséget biztosítottak a témával kapcsolatos előadások megtartására egyrészt a plenáris ülés keretében, valamint a tervezett hat szekcióban:
- katasztrófavédelmi műveleti és polgári védelmi;
- tűzvédelmi és mentésirányítási;
- iparbiztonsági;
- rendészeti;
- katasztrófavédelmi műszaki;
- nemzetközi katasztrófavédelmi (angol nyelvű).
A jelentkezések számától függően a Szervezőbizottság további szekciók indításának lehetőségét is fenntartja.
A jelentkezett külföldi egyetemek résztvevői részben a helyszínen, részben online módon kapcsolódnak be a konferenciába.
A rendezvény fővédnökei:
Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója
Dr. Kádár Pál, Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója
A rendezvény védnökei:
Prof. Dr. Padányi József vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) elnöke
Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) Főtitkára
Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács (KTT) elnöke
Dr. Endrődi István ny. tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (MPVSZ) elnöke
A konferenciára történő jelentkezéshez (Beléptetés a Campusra /szekciónkként az előadás címének megadása) az alábbi linken is szükséges regisztrálni:
Kattintson a képen bárhova, majd indítsa el a regisztrációját!
A tisztelt előadók a következő megjelentetési opciókkal élhetnek:
1. Publikációt kívánok megjelentetni a Védelem Tudomány folyóiratban
2. Publikációt kívánok megjelentetni a Polgári Védelmi Szemle folyóiratban
3. Mindkettő folyóiratban, eltérő címmel és tartalommal
4. Nem kívánok publikációt megjelentetni
ELŐADÓKÉNT a végső jelentkezési határidő: 2026. október 23. 23:59 (péntek).
A konferencia meghívója letölthető: hamarosan
A konferencia előadások sablonja MAGYAR nyelven letölthető: hamarosan
A konferencia előadások sablonja ANGOL nyelven letölthető: hamarosan
A konferencia programja (ágrajza) letölthető: hamarosan
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényein való részvétellel kapcsolatosan: itt!
A Védelem Tudományban megjelentetni kívánt konferencia közlemény leadási határideje: 2026. december 15. (várható megjelenés: 2027. január)
A konferencia közleményt a következő e-mail címre legyenek kedvesek megküldeni: katasztrofacsokkentes@gmail.com
Formai és tartalmi követelmények elérhetők: itt!
File elnevezése: gibsz_jakab_konferencia_kozlemeny_VedTud_2026
A Polgári Védelmi Szemlébe szánt publikáció leadási határideje: 2027. január 10. (várható megjelenés: 2027. március)
A konferencia közleményt a következő e-mail címre legyenek kedvesek megküldeni: katasztrofacsokkentes@gmail.com
Formai és tartalmi követelmények elérhetők: mintacikk letöltése itt!
Elöző Polgári Védelmi Szemle konferenciával kapcsolatos száma megtekinthető: itt!
File elnevezése: gibsz_jakab_cikk_PV_Szemle_2026
