NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

2024. évi őszi dunai árvíz hőseire emlékeztek a gyerekek

2024. december 7-én a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ adott helyett annak a rajzpályázati díjátadónak, ahol gyermekekkel közösen emlékeztek meg a 2024. évi magyarországi dunai árvízről, a védekezésben reszt vett hősökről.   

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma rajzpályázatot hirdetett általános és középiskolások, gimnáziumok számára.

A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív rajzaikon keresztül mutassák be Közép-Európa, így Magyarország 2024-ben bekövetkezett legnagyobb természeti eseményét, a dunai árvizet. Az értékes rajzokkal emléket állítunk és ezeken keresztül is megköszönjük az árvízvédekezésben résztvevők áldozatos és kitartó munkáját.

Az alkotásokat három kategóriában, 5 csoportban lehetett benyújtani 2024. november 22-ig:

1. kategória gyógypedagógiai intézmény I. csoport alsó; II. csoport felső tagozata

2. kategória általános iskolák I. csoport alsó; II. csoport felső tagozata.

3. kategória középiskolák, gimnáziumok

Az összesen 127 db rajzpályázatot egy zsüri bírálta, melynek elnöke Ács Anikó Budapest XVI. kerületének alpolgármestere volt. A bizottságban helyet foglalt a Dr. Berki Imre Katasztrófavédelem Központi Múzeuma igazgatója, Dr. Borsos Mihály kortárs fotóművész, Art Salon Társalgó Galéria vezetője, Dr. Teknős László tűzoltó őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa.

A 2024. december 7-i díjátadón a beérkezett pályamunkák alapján két kategóriában, 4 csoportban hirdetünk ki eredményeket.

Ács Anikó alpolgármester asszony ünnepi megnyitójában elmondta, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, mivel a gyermekek megfestették, megrajzolták azon élményeiket, melyeken keresztül a 2024-es árvízben védekező honfitársainknak méltó módon megköszönhetjük az áldozatos segítségnyújtásaikat. Külön kiemelte a sajátos nevelésű igényű gyermekek neveléséért felelős Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény rajzpályázaton nyújtott rendkívüli aktivitását.

A 2024. dunai árvíz rajzpályázat ötletgazdája és főszervezője Dr. Teknős László tűzoltó őrnagy, mint az esemény levezetőelnöke köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a gyermekeknek hősökre van szükségük, vakmerő önfeláldozó emberekre. Ennek szellemiségében került megszervezésre jelen rajzpályázat, mely egyfajta hála és köszönet az árvízi védekezésben résztvevők kitartó munkájának. Elmondta, hogy a rendezvény az összefogás jelképe is egyben, hisz számos szervezet, múzeum, iskola segítette a rajzpályázat sikeres megvalósítását. Megemlítette, hogy a gyermekek kiváló alkotásaikban gyönyörűen átjöttek az élmények, megelevenedtek a gyermeki fantázia színes világai. Teknős László tűzoltó őrnagy megköszönte a szülők biztatását, a pedagógusok példaértékű segítségét, az igazgatók támogatását. Külön kiemelte a XVI. kerületi önkormányzat támogatását, a Katasztrófavédelem Központi Múzeum segítségnyújtását. A helyszínt a helyi tradíciókkal rendelkező, egyedülálló értékekkel bíró, impozáns Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ adta. Igazgatója, Frölichné Lendvai Beatrix, aki a rendezvény moderátori tisztségét is betöltötte, ünnepi köszöntőjében méltatta az esemény kulturális és művészeti értékét.

Dr. Borsos Mihály kortárs fotóművész, Art Salon Társalgó Galéria vezetője elmondta, nagyon fontos számára, hogy a gyermekek rajzoljanak. Ezek a rajzok azok, melyek a képzőművészetben a szavakon túli dimenzióban képesek hatni. A beérkezett rajzpályázatoknak nincsenek vesztesei, mi felnőttek pedig csak nyertünk a rajzok által, rajzokon keresztül. Kiemelte beszédében, hogy a rajzok elbírálása az általa vezettet budai székhelyű galériában valósult meg, mely sok fejtörést okozott. Ugyanis nagyon tehetséges gyermekek műveit forgathatta a kezében, csodálhatta meg a képzelőerő művészi értékeit. Gratulált az ifjú képzőművész kollégáknak, a felkészítő tanáraiknak, a szüleiknek és Teknős Lászlónak a missziójának felvállalásához és megvalósításához.

Dr. Berki Imre Katasztrófavédelem Központi Múzeuma igazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy a felkérés első pillanataiban már megfogalmazódott benne, hogy ennek a nemes ügynek a támogatója lesz. Elmondta továbbá, hogy a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központtal kiváló a kapcsolata, mivel nemrég egy tűzoltó témájú kiállítást tarthatott itt. Kihangsúlyozta, hogy nagyon örül annak, hogy a kerület kíváncsi a tűzoltóság történetére, tradícióira. Kitért továbbá arra, hogy minden ilyen kezdeményezés, mint az őrnagy úr által végrehajtott rajzpályázat közelebb viszi az embert a környezetének megismeréséhez. A díjakkal kapcsolatban elmondta, hogy a legaktívabb osztályok tanulói tűzoltói pedagógiai csomagot kapnak, mely keretein belül a gyermekek bepillantást nyerhetnek a tűzoltóságok mindennapjaiba, hagyományaiba, történeteibe.

A Rajzpályázati kiírásoknak megfelelően, az alkotásokat három kategóriában, 5 csoportban lehetett benyújtani. A beérkezett pályamunkák alapján két kategóriában, 4 csoportban hirdették ki az eredményeket.

Az eredményhirdetés két szakaszban valósult meg. Az első részben az egyéni pályaművek győzteseinek oklevél és ajándékcsomag átadására került sor, ezzel párhuzamosan kihívásra kerültek a küldő intézmények érintett kollégái is.

A második részben a „Legaktívabb osztály 2024” cím kategóriánkénti és csoportonkénti átadására került sor. Ebben a kategóriában is külön oklevelet kaptak az érintett osztályok munkatársi képviselői is.

Ács Anikó alpolgármester asszony és Teknős László tűzoltó őrnagy záróbeszédében elmondták, hogy a gyermekek és felkészítő tanáraik nagyon példaértékűen álltak hozzá a rajzpályázathoz, magas színvonalú értékes műveik mind hozzájárultak a rendezvény sikeres megvalósításához. Eredményes szemeszter zárás mellett kellemes adventi készülődést és kikapcsolódást kívántak.

A helyezettek nevei és rajzai a mellékletben található meg.   

Szöveg: Dr. Teknős László tűzoltó őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa

Fotó: Mészáros Tibor, a XVI. Kerületi Újság főszerkesztője