Az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézetének tűzvédelmi mérnöki alapképzésén tanuló hallgatók közül a másodéves nappali képzésben részt vevő Bársony Ottília hallgató magyar válogatottként több nemzetközi kajak-kenu versenyen is indult a nyári időszakban. Testvére Bársony André harmadéves nappali képzésben részt vevő hallgatóval együtt pedig sárkányhajó világbajnokságon vettek részt.
Bársony Ottília hallgató az egyes kajakszámokban a június 27-30-án rendezett U23-as Európa-bajnokságon az ezerméteres távon K1 1000 m-en 7. helyezést ért el, míg az Egyetemi Világbajnokságon K1 1000 m-en 4. helyen érkezett a célba, majd szintén a világbajnokságon csapathajóban K4 500 m-en - olimpiai számban - 6. helyezett lett a csapattársaival.
Július 6-7-én Spanyolországban került megrendezésre egy meghívásos kajak-kenu verseny, amelyen szintén K4-es csapathajóban 5000 méteren képviselték Magyarországot, ahol összetettben a hallgató a kajakos társaival együtt II. helyezést értek el.
Bársony Ottília és André hallgatók együtt indultak a szeptember 3-8-a között az olaszországi Ravennában megrendezett 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon. A világbajnokságon 30 ország 5825 sportolója mérte össze tudását és a hallgatóink több sárkányhajó számban is sikeresek voltak a Sárkányok Vác klubcsapat sportolóiként. Bársony André hallgató indult a sárkányhajó verseny 2000 méteres számában, ahol I. helyezést értek el, míg Bársony Ottília hallgató több U24-es csapathajó számban (200 m, 500 m, 2000 m), amelyeken 3., 4. és 5. helyeken futottak be a célba.
Mindkettő hallgatónak az intézet vezetése részéről gratulálunk, hogy a jó tanulmányi eredményeik mellett a versenysport tevékenységben is ilyen sikereket tudtak elérni.