NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Rendvédelmi napokon vett részt a Katasztrófavédelmi Szakkollégium

A szakmai bemutatók mellett színes művészeti programokkal immáron tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Kőbányai Hon- és Rendvédelmi Napok augusztus 31. és szeptember 1. között, amelyen több mint ötven kiállító szervezet, köztük a Katasztrófavédelmi Intézet Katasztrófavédelmi Szakkollégiuma is részt vett.

Az Óhegy parkban megrendezésre került két napos rendezvény több ezer látogatót mozgatott meg, amelynek keretében szinte valamennyi rendvédelmi szervezet és a Magyar Honvédség is bemutatkozott látványos statikus és dinamikus programokkal. Mindkét napon gyerekzenekarok szórakoztatták a legkisebbeket, szombat délutántól pedig változatos könnyűzenei koncertek mellett hagyományőrző programokkal is találkozhattak a látogatók.

A rendezvényt szombati napon D. Kovács Róbert Antal polgármester nyitotta meg, aki tisztelettel emlékezett meg Tóth Béla nyugállományú rendőr ezredes úrról, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány elnökétől, a rendezvény főszervezőjéről, aki betegség miatt egy évvel ezelőtt életét vesztette.

A megnyitón ünnepélyes keretek között elismeréseket adtak át, melynek részeként a több éves kiváló együttműködés elismeréseként oklevelet és emlékplakettet kapott Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánja és Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet megbízott intézetvezetője.

A Készenléti Rendőrség és az Országgyűlési Őrség bemutatója mellett nagy sikert aratott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság programja is, ahol a gyermekek számára lehetőség volt a gépjárműfecskendő megtekintésére, tálcatűz oltására, valamint a habgenerátorral készült habfürdőben történő lubickolásra is.

A Katasztrófavédelmi Szakkollégium sátránál a középiskolás korosztály megismerkedhetett a Katasztrófavédelmi Intézet képzéseivel, valamint a Szakkollégium fő tevékenységével. A rendezvény második napja főzőversennyel kezdődött, majd a Készenléti Rendőrség, a Budapesti Fegyház és Börtön, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság dinamikus bemutatóit is megtekinthették az érdeklődők. 

A rendezvény mindkét napján aktív szerepvállalással segítette a kiemelt esemény sikeres lebonyolítását Dr. Teknős László tű. őrnagy, a Katasztrófavédelmi Intézet adjunktusa.

A rendezvényen részt vett Csécs Barna, Zupkó Bianka, Belina Kornélia, Kovács Ákos, Vaszkun Levente, Soltész Csenge, Szegedi Szimóna, Szőllősi Szabolcs, Bartha Botond, Bodó Balázs, Biber András, Csáky Dávid, Füle Gergő, Mészáros Tamás, Süle Zsombor, Bata Luca, Kovács Dóra, Lőrincz László Márk, Dicső Zoltán, Moravecz Zoltán, Drinóczi Dávid, Ódor Patrik tűzoltó tisztjelölt hallgató.

Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Katasztrófavédelmi Intézet megbízott intézetvezetője a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy a rendvédelmi szervekkel történő aktív kapcsolattartás kiemelt cél a tisztjelöltek felkészítésében, és a rendvédelmi szocializáció megszilárdításában. A tisztjelölt hallgatók a már tradíciós értékekkel bíró rendezvényen számos olyan tapasztalatokat szereztek, melyeket az egyetemi tanulásban is hasznosítani tudnak.

Szöveg: Dr. Teknős László tű. őrnagy, NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet

Fotó: Winter László, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság,

Dr. Teknős László tű. őrnagy, NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet,

Bartha Botond, Moravecz Zoltán rendvédelmi tisztjelölt hallgató