NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Kihívások és sikerek, célok és díjak

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hivatalos tanévzárójára július 11-én délután került sor az Oktatási Központ aulájában. Az eseményen Deli Gergely rektor felidézte a 2023/24-es tanév eredményeit és kihívásait, majd szólt a következő időszak célkitűzéseiről.

A korábbi tanévhez képest – amelyben a rezsi- és energiaválságot sikerült eredményesen kezelni és átvészelni – sokkal stabilabban kezdte az egyetem e tanévet, ez elsősorban a Gazdasági Főigazgató, Illés Zoltán és csapata érdeme – idézte fel a rektor. Két új vezető is érkezett: Lilana Śmiech Nemzetközi Főigazgató gyorsan megtalálta helyét, szerepét, csapatával jól működik. Pier Paolo Pigozzi nemzetközi rektorhelyettesként pedig több ígéretes kezdeményezést is elindított.

Ami az egyes karokat illeti, azok mozgástere jelentősen megnőtt, önálló gazdálkodásra tértek át, amely nagyobb szabadsággal és felelősséggel is jár, ugyanakkor igazságosabb elosztást tesz lehetővé. A rektor visszatekintve a tanévre, felidézte a Víztudományi Karon zökkenőmentesen lezajlott dékánváltást, megköszönve Bíró Tibor munkáját. A Rendészettudományi Kar Kovács Gábor vezérőrnagy számára a dékáni tisztség betöltéséhez bizalmat szavazott. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar eredményeinek felsorolása után Deli Gergely elmondta, hogy az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar működése eközben azt bizonyította be, hogy Varga Réka és Bartóki-Gönczy Balázs vezetőként remek párost alkotnak.  

Elhangzott továbbá egy új, multidiszciplináris doktori iskola indításának terve, a továbbképzés terén elért nemzetközi eredmények, amelyet egy őszi, az NKE-n megrendezendő esemény is fémjelez; valamint az idén rekord látogatószámot produkált a Ludovika Fesztivál, amely kapcsán a rektor kiemelte Horvátth Orsolya, a Kommunikációs és Program Igazgatóság vezetőjének munkáját. Az olimpiai kvalifikációs versenyek megrendezése ugyancsak nagy feladat volt, a sikeres szervezésért Rósa Henrik campus főigazgató és csapata munkáját méltatta Deli Gergely.

A jövő év kapcsán a rektor megemlítette a Katasztrófavédelmi Intézet alapkövének közelmúltbeli letételét, és a Nemeskürty István Tanárképző Kar létrehozásának feladatát.

Ezután a Tanév embere díjak átadása következett. Ezzel az elismeréssel az egyetem központi szervezeti egységei és az egyes karok ismerik el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársakat. A díjban részesülők kitüntetésüket Deli Gergely rektortól és az egyes szervezeti egységek vezetőitől vehették át.

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) díjazottjának méltatásában Varga Réka, a Kar dékánja kiemelte: Gregóczki Etelka a 2022 év végén felmerült rendkívüli helyzetben példaértékű és önzetlen magatartásról tett tanúbizonyságot, fáradtságot nem kímélve, a szakmai és emberi tényezőket is maximálisan szem előtt tartva kollégáival a rendkívüli helyzetben is szorosan egy csapatot alkotva vállalta az ÁNTK Közpénzügyi Tanszékének hirtelen átvételét és vezetését. E munkát azóta is kiemelkedő szakmai hozzáértéssel, odaadással és rendkívüli terhelhetőséggel végzi, hozzájárulva a kar értékes szakmai kapcsolatrendszerének fennmaradásához.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) díjazottját Szászi Gábor ezredes, oktatási dékánhelyettes mutatta be. Elmondta: a HHK-n nem igazán létezik olyan operatív napi feladat, amire ne volna hatással Papp Tibor ezredesa Dékáni Hivatal leköszönő vezetője. Precíz, kitartó munkája eredményeként az elmúlt években hatékonyan működött a kar igazgatási rendszere, s az ezredes mindent megtett azért, hogy a munkatársak kellő információval rendelkezve, a munkavégzés feltételeinek lehető legjobb biztosítása mellett végezhessék napi feladataikat. A dékánváltást követően Lippai Péter tábornok mindenben számíthatott rá, a folyamatosan változó környezetben a dékáni vezetés stabil háttereként végezte feladatait.

A Rendészettudományi Kar (RTK) díjazottja idén Máté Veronika nemzetközi főreferens lett, akinek munkáját a Kar dékánja, Kovács Gábor r. vezérőrnagy méltatta. Az RTK jelöltje a Rendészettudományi Kar egyik legismertebb arca, ha nemzetközi kapcsolatokról van szó – fogalmazott a dékán. Sikeres szervező, aki gyorsan, pontosan dolgozik, és mindig ott van, ha valakinek segítségre lenne szüksége.

A Víztudományi Kar (VTK) vezetősége idén Ágfalviné Böröcz Orsolyát javasolta a kitüntetésre. „A VTK jelöltje nap mint nap bizonyítja, hogy a jog és az igazgatás területén is lehet elkötelezetten és emberséggel dolgozni. Pályafutása kiváló példája a kitartásnak, a szorgalomnak, a szakmai felkészültségnek és a közösség iránti elhivatottságnak. E díjjal nemcsak szakmai eredményeit és kimagasló teljesítményét ismerjük el, hanem azt elkötelezettséget is, amelyet képvisel. Munkájával, elhivatottságával és emberségével minden nap bizonyítja, hogy a hivatali élet is lehet emberközpontú és szolgálatkész” – méltatta a díjazottat Cimer Zsolt, a kar dékánja.

A Ludovika Központ funkcionális területei egymással egyeztetve évről évre váltásban jelölhetnek a Tanév embere díjra. Idén a Gazdasági Hivatal került sorra, a díjazottat Illés Zoltán gazdasági főigazgató méltattaFaluvégi Zsuzsanna az a személy, aki megfontolt, nyugodt hozzáállásával, mindig a megoldás megtalálására koncentráló attitűdjével kollégái és az egyetem számára is példaként szolgál – emelte ki. Rendíthetetlen helytállásával, pozitív és rugalmas hozzáállásával a személyi állomány változása ellenére is kitartóan támogatta a Gazdasági Hivatalt és ezáltal a teljes egyetemet.

Az oktatási, a nemzetközi, a tudományos és a fejlesztési rektorhelyettes ugyancsak évente felváltva dönt a díjazottak személyéről. Idén fejlesztési rektorhelyettesként Kemény Gáborra került a sor, ő méltatta Kovács Milánt, aki, mint elhangzott, munkavégzése során folyamatosan bizonyítja, hogy a szakmai kiválóság és az emberi értékek milyen jól megférnek egymás mellett. Mindennapi feladatait odafigyeléssel és precizitással végzi, innovatív megoldásaival és kreatív gondolkodásával jelentősen hozzájárul az intézményünk működésének támogatásához is.

A folytatásban az NKE rektorához közvetlenül tartozó szervezeti egységek díjazottjának méltatására került sor. Deli Gergely ennek keretében elmondtaSzegedi László munkáját alázattal, magas színvonalon és kiemelkedő problémamegoldó készségekkel végzi. Kollegiális kapcsolatait a jóindulat, segítőkészség és a tiszteletadás jellemzik. Vezetőként támogató környezetet biztosít: tudását megosztja, munkatársait motiválja személyes fejlődésükben, karrierelképzeléseik teljesülésében, munkájukról építő visszajelzéseket ad. 2022 februárjától a Rektori Tanácsadó Iroda vezetőjeként aktívan támogatja a rektori terület munkavégzését is, a többi között a Magyar Diplomácia Akadémia megvalósítását is.

A díjak átadását követően a tanévzáró esemény fogadással zárult.

Szöveg: Kovács Lilla

Fotó: Szilágyi Dénes

Forrás: Nemzeti Közszolgálati Egyetem