A Nemzeti Közszolgálat Egyetem RTK Katasztrófavédelmi Intézetének tizenkét hallgatója 2023. október 02-án kezdte meg a központi szervezésű tisztjelölti vizsga első szakaszát, amely a negyvenórás tűzoltó tanfolyammal indult a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szervezésében.
Az október 05-én végződött tanfolyam azon túl, hogy fizikai és szellemi erőpróbát jelentett, valódi csapattá is kovácsolta a hallgatókat. A diákok szakmai mentora, Kirov Attila tű. alezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tűzoltási és Mentési Szakcsoportjának vezetője volt. A szakcsoportvezető értékelése szerint a fiatalok feladatokhoz való hozzáállása, alakiságuk és fegyelmezettségük példamutató volt. A hallgatók aktívan érdeklődtek a tűzoltók tevékenysége iránt és ebben az is motiválta őket, hogy a gyakorlatok során különleges élethelyzetekből adódó feladatokat is teljesíthettek.
Az egész hetes képzés keretében Leitner Béla tű. százados és Rózsa Ábel tű. százados oktatók iránymutatásai mellett a hallgatók megismerkedtek az alapvető tűzoltói feladatok ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati szakmai anyagokkal, így különösen az égéselméleti, szervezeti, tűzoltási és műszaki mentési szerelési ismereteiket tudták a gyakorlatban is alkalmazni.
A tanfolyamot lezáró vizsgán a hallgatók elméleti és gyakorlati feladatok elvégzésével bizonyíthatták, hogy megfelelnek az alapkövetelményeknek. Alapvetően jeles és jó eredménnyel zárult vizsgaeredmények alapján a tűzoltó tisztjelöltek megkezdhetik felsőfokú tanulmányaikat és folytathatják felkészülésüket a tisztjelölti vizsgára. A tanfolyam zárásaként a végzettek tanúsítványt vehettek át.
Az alaptanfolyamon a Katasztrófavédelmi Intézet részéről Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Katasztrófavédelmi Intézet mb. intézetvezetője is részt vett. Az intézetvezető megköszönte az oktatóknak a felkészítő munkát és külön is gratulált a sikeres vizsgát tett hallgatóknak.
Az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet intézetvezetője a tanfolyammal kapcsolatosan elmondta, hogy valamennyi szakirányon elengedhetetlen a tűzoltói alapképzettség megszerzése a hallgatók képzésében, amelynek keretében olyan ismereteket sajátítanak el, melyek birtokában képesek tűzoltási és műszaki mentési feladatok végrehajtására.
Fotó: Molnár Máté László KOK