NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Izgalmas előadás a Katasztrófavédelmi Szakkollégiumban a védelmi és biztonsági tevékenységek tükrében

Az idei szemeszterben is folytatódnak a szakmai előadások és a vezetői életpálya történetek a Katasztrófavédelmi Szakkollégiumban. Az első, szakmailag és tudományos szempontból is érdekes előadásra 2023. szeptember 12-én került sor.

Két szorosan kapcsolódó előadást is meghallgathattak a tisztjelöltek Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagytól: a katasztrófák elhárítása és a veszélyhelyzet kihirdetését igénylő fenyegetések védelmi igazgatási kapcsolódásairól, majd a katasztrófavédelem a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásának tükrében címmel.

Muhoray első előadásában bemutatta a katasztrófavédelmi műveletek legfontosabb feladatait, a védelmi igazgatás rendszerének fejlődését, helyét, szerepét, a feladatok ellátását napjainkban. Az előadó kitért a katasztrófavédelem hivatásos és civil ágának fejlődésére, a képzés jelentőségére, a katasztrófák elhárítását és a veszélyhelyzet kihirdetését igénylő fenyegetettségek védelmi igazgatási kapcsolódásaira. Vezérőrnagy az előadás második részében a katasztrófavédelem és a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvények indokolását mutatta be, azon belül górcső alá vonta a kötelezettségek rendszerét, a védelmi és biztonsági eseményeket, a védelmi és biztonsági tervezési rendszerét. Természetesen szó esett a nemzetgazdaság védelmi és biztonsági célú felkészítéséről és mozgósításáról, a katasztrófavédelem és a védelmi biztonsági feladatok irányításának metszéspontjairól, a szervezeti rendszer elemeiről és szintjeiről is.

Az előadó a témák katasztrófavédelmi szempontú kutatására hívta fel a figyelmet, illetve tudományos diákköri tevékenység részeként kutatásra invitálta a hallgatókat. Az interaktív előadáson részt vett a Rendvédelmi Tagozat kiképzője Horváth Zoltán tű. őrnagy is.