NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Esküvel zárták tanulmányaikat az újonnan kinevezett tisztek

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának százhatvanhat hallgatója tett tiszti esküt július elsején a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a rendvédelmi szervek tábornoki karának jelenlétében. Az eskütételre ezúttal új helyszínen, az NKE Ludovika Campusán került sor.

Beszédében a miniszterelnök egyebek közt azt hangoztatta, hogy olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, és „ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek”, hiszen „a rengés epicentruma közvetlenül a szomszédunkban van”. A háború Magyarország szomszédságában zajlik, és közben délről migránsok ezrei „ostromolják határainkat” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy szükség van erős országra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és nem utolsósorban erős rendvédelmi szervekre.

Orbán Viktor kifejtette: elsősorban a végzős hallgatók szüleit illeti meg az elismerés azért, hogy gyermekeik tiszteletre méltó felnőttekként állnak itt, olyan emberek, akik képesek már fiatalon is komoly döntéseket hozni. Kitért arra is, hogy évről-évre százak köteleződnek el a rendőrség, a pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás vagy a katasztrófavédelem mellett. Az idei viszont az első alkalom, hogy a Ludovika épülete előtt történik mindez, és ez így van jól, mert a Ludovika jelkép, egyet jelent a haza iránti hűséggel, a nemzet szolgálatával, a közösség iránti felelősségvállalással, vagyis azzal a felismeréssel, hogy az erőseknek kötelességük megvédeni a gyengébbeket.

A hallgatók mindenekelőtt a hazára és hivatásuk legmagasabb szintű gyakorlására esküdtek fel. A százhatvanhat fiatal között a katasztrófavédelmi intézet 2020-23-as évfolyamának tizenkét diákja is ott volt, heten az iparbiztonsági szakirányon, öten a katasztrófavédelmi műveleti szakirányon végeztek.

 Az NKE RTK végzősei közül rajtuk kívül július 3-án a rendőrségnél százhárman, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál negyvenen, a Büntetés-végrehajtási Szervezetnél tizenegyen kezdik meg szolgálatukat.

 A katasztrófavédelem Rőzsetőr Hallgatói Vándordíját Trencsényi Dániel Lajos nyerte el. A katasztrófavédelem alapképzésben végzett hallgató a katasztrófavédelmi műveleti szakirányon kiemelkedő teljesítményt nyújtott a tanulásban, a tudományos munka és közösségi élet, valamint a sport területén egyaránt. 2022-ben elnyerte az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjat, valamint a tudományos tanulmányi ösztöndíjat. Mindemellett referens a Rendészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatában, alelnöke a Katasztrófavédelmi Szakkollégiumnak, ahol két alkalommal is pályázati díjat nyert.

 A Rendészettudományi Kar képzései a kor kihívásaihoz igazodva folyamatos fejlesztésen és megújuláson mennek keresztül. A négyéves képzésben résztvevő tisztjelöltek a 2022-ben megújított rendvédelmi tisztjelölti jogviszony keretében a korábbi kedvezmények mellett tanulmányaik alatt havonta jelentős illetményben részesültek. Mindemellett a most végzett évfolyamnak a koronavírus-járvány alatt meg kellett birkóznia az online oktatás kihívásaival is.

Fotó: Szilágyi Dénes (NKE), MTI, Szőke Péter (BM OKF)

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság