NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Tavaszi Szél konferencián a Katasztrófavédelmi Intézet oktatója

2023. május 5-7-én a Miskolci Egyetem került megrendezésre a Tavaszi Szél doktorandusz konferencia, melynek a Had- és rendészettudományi szekcióját Dr. Teknős László tű. százados vezette.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) minden évben megszervezi a doktoranduszokat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat megszólító, hagyományteremtő konferenciáját. 2023-ban az esemény helyszínét a Miskolci Egyetem biztosította.

A Miskolci Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke, Erdei László felkérte Teknős Lászlót, az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet adjunktusát a Had,- és rendészettudományi szekció vezetésére.

A Had,- és rendészettudományi szekció zsűritagja volt még Major Gábor alezredes, az NKE HHK Repülőfedélzeti Rendszerek Tanszék tanársegédje. A zsűri munkáját kiváló eredménnyel, Varga Lili a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar Környezetmérnöki szak első éves hallgató segítette.

 Az előadások témái között szerepeltek olyanok, mint az európai nyomozási határozat szerepe a nemzetközi bűnügyi együttműködésben, a COVID-19 járvány nemzetközi és hazai válságkezelése, Észak-Korea kiberképességei, Németország helye a NATO-ban és az Európai Unióban, az elektronikus beléptető rendszerek biztonsági követelményei.

Angol nyelvű színvonalas előadásáért Dániel Zoltán a Katasztrófavédelmi Intézet végzős mesterszakos hallgatója különdíjat kapott.

Dr. Teknős László értékelőjében elmondta, hogy az idei év előadásai nagyon színvonalasok voltak, jó módszartannal, nemzetközi irodalmak alapján készültek el az előadások. A 400 résztvevő fiatal kutató komoly ereje Magyarország szellemi tőkéjének a tudományos társadalom utánpótlásának.