NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Elismeréseket adtak át az Egyetem Napja alkalmából

Megtartotta ünnepi szenátusi ülését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az Egyetem Napja alkalmából. A Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében március 23-án megrendezett eseményen egy habilitált és huszonegy PhD doktort avattak, valamint a Szenátus elismeréseket és címeket is adományozott.

Az NKE rektora az avatottakhoz szólva köszöntőjében kiemelte, a mai esemény fontos mérföldkő az életükben, hiszen tudományos pályájuk megkezdése szakmai életútjuk első állomását jelenti, majd kifejezte örömét, hogy a tudományos közösség új, elismert tagokkal bővült.  „Egyetemünk a magyar közszolgálat legfontosabb oktatási intézménye, egyúttal stratégiai fontosságú tudományos kutatások központja. Így külön öröm számomra, hogy ennyien döntöttek úgy, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktori iskoláiban gyarapítják tudásukat, pallérozzák szakértelmüket, járulnak hozzá a tudományos eredmények gazdagításához, ezzel egyetemünk értékeinek és hírnevének öregbítéséhez” – tette hozzá Deli Gergely.

Az ünnepi szenátusi ülésen habilitált doktori címet vehetett át Farkas Johanna, az NKE Rendészettudományi Kar Kriminálpszichológiai Tanszékének docense. Az új habilitált doktort, valamint az új PhD fokozatot szerzetteket – Barta Ágnes, Farkas Sándor alezredes, Fekete Márta, Harangi-Tóth Zoltán őrnagy, Hornyák Beatrix őrnagy, Író Sándor, Kátai-Urbán Maxim tű. százados, Lacsny Márton Bálint, Lehoczki Zóra Zsófia, Lukács Dalma, Magasvári Adrienn püőr. alezredes, Maróti Dávid, Paráda István, Puskás Anna, Sáfrán József, Som Zoltán, Szendrő Éva Mónika, Takács Lili, Tőzsér Erzsébet, Vránics Dávid Ferenc, Zsitnyányi Attila – Papp Tekla, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke mutatta be.

Az ünnepélyes fogadalomtételüket, majd doktorrá avatásukat követően Farkas Johanna szólt az avatottak nevében. Mint mondta: doktorrá avatásuk nemcsak méltó elismerés, de a tudományos kutatás kihívásaival járó küzdelmek megkoronázása is. A tudományos fokozatot szerzett Antoine de Saint-Exupéry francia írói szavait felhasználva úgy fogalmazott: ha hajót akarunk építeni, az embereket nem favágáshoz kell összegyűjteni és feladatokkal ellátni, hanem fel kell ébreszteni bennük a végtelen utáni vágyat. „Köszönjük a Ludovika zászlóshajónak, hogy szolgálhatunk rajta, és hálával tölt el bennünket, hogy az úton felkeltette kíváncsiságunkat, kialakította kutatói elköteleződésünket. Fogadjuk, amit elkezdtünk, folytatjuk, és a megszerzett tudásunkat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a tudomány és a haza szolgálatába állítjuk!” – hangsúlyozta Farkas Johanna.

Az egyetemi kitüntetésekkel kapcsolatban a rektor elmondta, hogy az odaítélt díjakkal és címekkel azokat ismerik el, akik áldozatos és elhivatott munkájukkal támogatták az NKE céljainak elérését, és nagyban hozzájárultak az intézmény tekintélyének emeléséhez.

Az ünnepi szenátusi ülésen Rektori Kitüntető Oklevelet vehetett át Szilágyi Dénes, az egyetem Kommunikációs és Program Igazgatóságának főszerkesztője; Szilágyi Tamás, az NKE Vagyonhasznosítási és Sportirodájának irodavezetője; Buzun Edit, az intézmény Központi Költségvetési Osztályának költségvetési főreferense; Sövény Andor, az egyetem Pályázati és Projektmenedzsment Irodájának főreferense; Mészáros Zoltán, az NKE Egyetemi Könyvtárának főigazgatója; Csonka Anikó, az intézmény Rektori Tanácsadó Irodájának munkatársa. Bedőné Mikó Tamara, az NKE Képzési Programok Osztályának vezetője; Robotka Andrea, az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének referense; Bartóki-Gönczy Balázs egyetemi docens, az EJKK Világűrjog és Politika Kutatóintézetének vezetője; Gajdács-Balog Ilona főhadnagy, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Gyakorlat- és Részképzés-tervező Osztályának referense, valamint Vadkerti Edit, a Víztudományi Kar Vízellátási és Csatornázási Tanszékének vezetője.  

Az egyetem Szenátusa Mestertanári címet adományozott Detre Zoltán alezredesnek, a HHK Katonai Testnevelési és Sportközpontja testnevelő tanárának. 

Címzetes egyetemi docensi címet vehetett át: Salgó László Péter államtitkár, Dr. Jackovics Péter József tű. ezredes, Szekér Enikő bv. ezredes, Milus Gábor r. ezredes, Török Zoltán r. dandártábornok, Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Papp Mária vízügyi szakember.

Címzetes egyetemi tanári címet kapott Domokos László, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke. Az ünnepségen Fülöp Mihály, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének egyetemi tanára átvehette a részére adományozott Professor Emeritus címet.  

Az Egyetem Aranyérme kitüntetésben részesült Nászné Brózsely Tünde gazdasági főigazgató és Fodróczi Nóra, a Humán Iroda vezetője.

Egyetemért Emlékérmet vehetett át Szalontainé Dr. Czettisch Barbara korábbi NKE-főtitkár, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője, Solymosi József ny. mk. ezredes, a Katasztrófavédelmi Intézet óraadó oktatója, illetve Polyák Zsolt r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány.

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes

Forrás: Nemzeti Közszolgálati Egyetem