Közös workshopot rendeztek a Rendészettudományi Kar szakkollégiumai

2022. november 2-án került megrendezésre a Katasztrófavédelmi Szakkollégium és a Szent György Szakkollégium közös workshopja, amely során a hallgatók megismertették egymással kutatásaik eredményeit, fejlesztési ötleteiket.

A rendezvény keretében elsőként a Katasztrófavédelmi Szakkollégium képviseletében Trencsényi Dániel Lajos a „Tűzoltósági vonulási idő technikai rövidítésének modellje Miskolcon” című előadásában mutatta be innovatív gondolatait a riasztott gépjármű fecskendők városi közlekedésének megkönnyítéséről. Másodikként Ring Máté mutatta be részletesen a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet főbb feladatait, eszközeit. A harmadik előadást pedig Jagarics Dóra tartotta különböző esettanulmányokkal alátámasztva a különböző rendvédelmi és egyéb szervek közösen ellátandó feladatairól, valamint az együttműködés és összefogás fontosságáról.

Ezt követően a Szent György Szakkollégium részéről először Tömöri László tartott előadást a természetkárosítás bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárások során felmerülő jogi problémákról, melyben rámutatott a vonatkozó fogalmak értelmezésének nehézségeire, valamint hasznos ötleteket adott az értelmezési nehézségek megoldásaira.

A workshop záró prezentációját Szekér Anna tartotta. A generációs különbségek megjelenése a rendőrségi kommunikációban című előadásában egy rendkívül széles kutatáson alapuló  tanulmányon keresztül ismertette a megértő kommunikáció által nyújtott megoldásokat.