NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Új tagfelvétel a Katasztrófavédelmi Szakkollégium közgyűlésén

Katasztrófavédelmi Szakkollégium által 2022. október 27-én megtartott éves közgyűlés keretében több napirendi pont került megtárgyalásra, amely során az első évfolyamos tűzoltó tisztjelöltek tagfelvétele is megtörtént. Az egyhangúlag megszavazott új belépőkkel a szakkollégium létszáma negyven főre bővült. 

A közgyűlés a jegyzőkönyvvezető, a hitelesítő tagok és a napirendi pontok megszavazásával kezdődött, majd Végső Alexandra, a szakkollégium elnöke beszédében értékelte az elmúlt egy évet és ismertette a következő időszak fő feladatait. Az elnök kihangsúlyozta a szakkollégium aktív részvételét a nyári programokban, valamint rámutatott további feladatokban való részvétel fontosságára. Ezt követően Trencsényi Dániel Lajos alelnök beszélt a tehetséggondozás lehetőségeiről és programjairól, valamint a Tudományos Diákköri Konferencia aktualitásairól és a tagok által végzett kutatási eredményekről.

Ezt követően a szakkollégiumi tagságért jelentkezett 12 fő elsőéves hallgató jelentkezését a szakkollégium tagjai egyhangúlag megszavazták. Az új tagok köszöntése után az elnök felkérte Dr. Ambrusz József tű. ezredes urat, a szakkollégium vezetőjét, hogy tartsa meg beszédét.

Az ezredes a hallgatók üdvözlése után ismertette a tagságért jelentkező hallgatókkal a szakkollégium tevékenységét, rendeltetését, a szakkollégium hallgatói közösségének fontosságát.  Mint hangsúlyozta, a Szakkollégiumnak nagy szerepe van a minőségi oktatási tevékenységen túl a tehetséggondozásban és a közösségépítésben. Beszédében rámutatott a szakkollégium részvételének sajátosságaira az egyetemi életben, majd értékelte az elmúlt időszak tevékenységeit.