NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Először vizsgáznak a biztonsági összekötő képzés hallgatói

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézete 2022 februárjában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság együttműködésével és szakmai támogatásával indította el a kritikus infrastruktúra védelmi biztonsági összekötők felsőfokú szakirányú továbbképzését a budapesti campuson.

Az első szemeszter az elméleti alapok és a jogi szabályozási környezet, valamint az általános üzemeltetői feladatok és az egyes létfontosságú ágazatokra vonatkozó speciális követelmények részletes feldolgozásával telt el. 

A hallgatók számára a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági és iparbiztonsági szakterületi képviselői a hatályos jogi szabályozókon túl a mindennapi végrehajtásban is jól alkalmazható módszereket, valamint a biztonsági környezet változásaira reagáló újdonságokat mutatták be. Fontos eleme a képzésnek az ágazati sajátosságok kérdésköre is, amelyet az egyes kijelölő hatóságok – energia, közlekedés, pénzügy, egészségügy, honvédelem – képviselői és meghívott szakemberek gyakorlatközpontú megközelítéssel ismertettek.

A biztonsági összekötők felsőfokú szakirányú továbbképzése során az elérendő kompetenciák középpontjában az az elvárás található, hogy a hallgatók képessé válnak a kritikus infrastruktúrákhoz kapcsolódó hatósági és védelmi intézkedések meghatározására, a védelmi feladatok rendszerszemléletű megközelítésére. 

A vizsgaidőszakban nyolcvan biztonsági összekötő ad számot a rendészeti és a katasztrófavédelmi alapismeretekkel, az üzemeltetői védelmi tervekkel, a kritikus infrastruktúrák hazai és nemzetközi szabályozásával, továbbá a kijelölt létfontosságú rendszerelemek ágazati sajátosságaival kapcsolatban megszerzett tudásáról. 

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság