NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Szakmai látogatás a Katasztrófavédelmi Kutatóintézetnél

2021. november 11-én a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet második évfolyamos hallgatói számára laboratóriumi bemutatót tartott. A 15 fő hallgató Dr. Dobor József tű. alezredes, egyetemi docens vezetésével tett látogatást az intézetben.

A Katasztrófavédelmi Kutatóintézet intézetvezetője, Szabó Attila tű. alezredes szervezésével három laboratóriumi terület került bemutatásra a hallgatók részére. Gazda Iván tű. százados a Katasztrófavédelmi Mobil Laboroknál rendszeresített fontosabb műszerek használatával ismertette meg a hallgatókat, míg Karádiné Bús Mária tű. őrnagy, igazságügyi szakértőként engedett betekintést a tűzvizsgálat témakörébe. Tollár Gábor tű. hadnagy pedig az analitikai, nagyműszeres vizsgálatokról tartott rövid bemutatót a 15 fő hallgatónak.

Az előadáson elhangzottak a hallgatók ismereteinek elmélyítéséhez nyújtanak segítséget. A hallgatók érdeklődéssel vettek részt az egyes foglalkozásokon.