NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Sikeres tűzoltó tisztjelölti pályázat a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem részéről tizennyolcan pályáztak sikeresen a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra, köztük volt az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet részéről Tóth János III. évfolyamos katasztrófavédelmi műveleti szakirányos nappali munkarendben tanuló tisztjelöltje is. 

Ünnepi hangulatban kezdődött a novemberi 9-i Oktatási Rektorhelyettesi Értekezlet, ahol átadták a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjról szóló okleveleket. Tavaly az aktuális járványhelyzet miatt nem tudták megrendezni a programot, ezért a hallgatók postai úton kapták meg az elismeréseket, idén azonban a pályázók már jelenléti formában vehették át azokat a Ludovika Főépület Zrínyi termében. 

,,Kiemelkedő tanulmányi eredmény és kimagasló munka szükséges az egyes szakmai területeken ahhoz, hogy valaki sikeresen pályázzon az ösztöndíjra” – hívta fel a figyelmet Christián László r. dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese, aki gratulált az okleveleiket átvett hallgatóknak.

Tóth János tisztjelölt 2000. május 08-án született Debrecenben és már gyermekkora óta vonzódik a hivatásos tiszti pálya iránt. A katasztrófavédelem szakmai területei közül különösen a műveleti és a hatósági szakterületeken szeretne szolgálatot teljesíteni. Kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik (4,8) és a 2021. évi tavaszi ITDK-n II. helyezést ért el „A globális éghajlatváltozás okozta hatások katasztrófavédelmi szempontú kockázatainak vizsgálata” című pályamunkájával. Németül középfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik továbbá a Katasztrófavédelmi Szakkollégium aktív tagja. Immár három éve rajparancsnoki beosztást tölt be az évfolyamban, valamit a KVI Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának egyik hallgatói alparancsnoka is. Tóth János shotokán karate szabadkezes harcművésze, aki SKDUN (Shotokan Karate-Do of United Nations) stílusszövetség korosztályos Világbajnokság bronzérmese és az Európa-bajnokság ezüstérmese.