NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Nyári programokon mutatkozott be a Katasztrófavédelmi Szakkollégium

Több egyetemi nyári programon is aktívan vett részt a Katasztrófavédelmi Intézet Katasztrófavédelmi Szakkollégiuma. A vírushelyzet után egy év kihagyással újra megrendezésre került a felvételt nyert hallgatók számára az NKE Gólyatábor, amelynek idén is Tata város szolgáltatta a helyszínt a sokszínű programoknak. A nyár folyamán a Katasztrófavédelmi Szakkollégium sikeresen mutatkozott be az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) is.

Ebben az évben közel négyszáz hallgató találkozhatott leendő szaktársával és évfolyamtársával a NKE Gólyatáborban. Számos program mellett megismerkedhettek az egyetem és a karok vezetőivel, hiszen több szakirányra bontott beszélgetésen is reszt vehettek a hallgatók.

A Rendészettudományi Kar hallgatóinak Prof. Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok, a kar dékánja tartott ismertetőt az egyetemen és a karon folyó munkáról, aki mesélt saját életútjáról is, ezzel emlékeztetve a hallgatókat arra, hogy a sikerért és a karrierért meg kell dolgozni.

Dr. habil. Vass Gyula tű. ezredes, a Katasztrófavédelmi Intézet intézetvezetője idén is meglátogatta a leendő elsőéveseket és emlékeztetett arra, hogy fontos a szakirányok közötti baráti kapcsolat elmélyítése az Intézeti élet szempontjából, de az egyetemi közösségéhez való tartozás is kiemelt jelentőségű a tanulmányi évek alatt.

A Gólyatáborban a Katasztrófavédelmi Szakkollégium bemutatkozója során szóba kerültek a szakkollégium céljai, tervei és lehetőségei a hallgatók számára. A Szakkollégiumot idén kiemelten nagy érdeklődéssel fogadták az elsősök, hiszen több karról és más szakirányról is pozitív visszajelzések érkeztek és több jelentkezési kérelmet is jelentettek a vezetőség számára. A beszélgetések során a fiatal hallgatóknak lehetőségük volt az általuk választott katasztrófavédelem szak és választott szakirányok megismerésére is, valamint megismerkedhettek a jelenlévő szakkollégium tagokkal. Ezen a rendezvényen a szakkollégium elnöke Rozsnyai Dominik, a kommunikációért és médiáért felelős referens Trencsényi Dániel Lajos, a gazdasági referens, Végső Alexandra, illetve Végső Eszter vett részt.

A szakkollégiumi vezetőség számárára nem csak ez volt az egyetlen lehetőség a bemutatkozásra, mivel idén lehetőséget kapott részt venni a 2021-es EFOTT Fesztiválon is. Magyarországon ez az egyik legjelentősebb fesztivál a fiatalok és a hallgatók körében, amely nem csupán egy fesztivál, mert a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok sport-, gasztro- és kulturális életének fellendítésére is. A fesztiválon ismételten a szakkollégium elnöke, valamit Buri Franciska titkár aktív érdeklődés mellett képviselte a Szakkollégiumot.