NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Statisztikai előadás a Katasztrófavédelmi Szakkollégium keretében

2020. szeptember 17-én Papp Bendegúz a Rendészettudományi Kar Rendészettudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója a Katasztrófavédelemi Szakkollégium harmadéves műveleti szakirányos hallgatóinak tartott előadást „Katasztrófa-statisztika” című témakörében.

Az előadás interaktív jelleggel szólította meg a hallgatókat, melynek során egyéni vagy csoportos feladatokat kellett megoldaniuk, ezzel is hozzájárulva az egyedi előadás gyakorlati jellegéhez. Többek között értelmezniük kellett a nemzetközi szakirodalomban használt katasztrófa fogalmakat, illetve különböző statisztikai adatokat kellett diagramban rögzíteniük, erősítve azzal a helyes döntéselőkészítés megalapozását.

Az előadás megmutatta, hogy a katasztrófavédelem rendszerében mennyire fontos szerepet tölt be a statisztikai elemzés és az előadó rávilágított arra is, hogy a tisztjelölt hallgatók hogyan értelmezzék szakszerűn az adatokat és hogyan használják bátran az adatelemzési módszereket.

Szöveg: Dr. Ambrusz József tű. ezredes, NKE RTK KVI

Fotó: Dr. Teknős László tű. százados, NKE RTK KVI