Tanévnyitó rendhagyó módon

„A különleges idők nemcsak különleges megoldásokat, hanem különleges embereket is követelnek” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a 2020/2021-es tanévet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Orbán Balázs. A Miniszterelnökség államtitkára úgy fogalmazott: a jelenlévő hallgatók a biztosítékai annak, hogy a magyar emberek továbbra is bizalommal nézhessenek a jövőbe. A most indult tanévben mintegy kétezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait az NKE-n.

A koronavírus járvány okozta nehézségek és bizonytalanságok ellenére, szeptember 1-jén ismét megnyitotta kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a hallgatók előtt. A Ludovika Arénában rendezett tanévnyitó ünnepség ötvözte az elmúlt idők hagyományait és a minket körülvevő válságra adott válaszokat is: a résztvevők maszkban és a biztonságos távolság betartásával, de mégis az évtizedes hagyományokat szimbolizáló egyetemi és kari zászlókkal, ünnepi zenével, rektori és fenntartói ünnepi beszéddel köszöntötték a tanévet.

„Önök történelmi időkben élnek, amelyekről évek, évtizedek múlva történeteket fognak mesélni” – köszöntötte a megjelenteket Koltay András. Az NKE rektora szerint a most kezdődő tanév nem csupán a járványügyi szabályok és azok betartása miatt más, hanem azért is, mert „a maszkok, a székek között hagyott nagyobb hely és az egymásra való odafigyelés teszik láthatóvá mindannyiunk számára, hogy a hallgatók milyen fontos szerepet fognak játszani Magyarország jövőjében”. Az egyetem első számú vezetője arra kérte a hallgatókat, hogy döntéseikkel, tetteikkel és emberi minőségükkel segítsék hazájukat, annak polgárait. Koltay András elmondta azt is, hogy „elkötelezett, komoly, morálisan és erkölcsileg szilárd, felkészült fiatalokat kívánunk képezni, olyan identitás és szellemiség átadása mellett, amely alkalmassá teszi a nálunk végzetteket arra, hogy méltó módon, szakmailag felkészülten lássák el feladataikat”. Az intézmény rektora beszédében kitért az idén ünnepelt kerek évfordulókra is, a magyar történelem egy-egy sorsfordító eseményére, amelyek formálták és alakították a magyarság jellemét és szellemét. „A múltnak és a jelennek minden egyes szelete összeköt, és kellő tudással, alázattal, szorgalommal, a múlt tapasztalataiból sikeres jövőt építő közösségé formál minket” – fogalmazott Koltay András, aki szerint az NKE a Ludovika hagyományainak örököse is, s a „nemzeti függetlenség eszméjét ma is bátran képviseli”. A rektor arra kérte a hallgatókat: „bízzanak abban, hogy közös erővel úrrá leszünk a nehézségeken”. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra normál keretek között történik majd az oktatás az intézmény falain belül is.

Orbán Balázs miniszterhelyettes beszédében felidézte az elmúlt évek, évtizedek nagy kihívásait, válságait, és kiemelte, hogy a „válságokkal való szembenézésben, annak kezelésében az állam szerepe kulcsfontosságú”. A Miniszterelnökség államtitkára elmondta, hogy „Magyarország azért tudott eddig sikeresen védekezni a járvány ellen, mert az állam magára vállalta az emberek egészségének megóvását, s így sikerült ellaposítani a járványgörbét”. Orbán Balázs beszédében kitért a NKE és a Campus fejlesztésére is, amelynek kapcsán megjegyezte: a cél egy „olyan egyetem működtetése, amely a legmagasabb képzésben részesíti a hallgatókat”. Elhangzott az is, hogy a most kezdődő tanév nem lesz könnyű, de az intézmény mindent megtesz az egyetemi polgárok egészségének megőrzéséért, miközben továbbra is fontos cél az oktatás minőségének megtartása, növelése.

A tanévnyitó ünnepségen a hagyományoknak megfelelően fogadalmat tettek az elsőéves hallgatók, akik szalagot tűztek az egyetemi és kari zászlókra. Emellett elismerések átadására is sor került. Rektori kitüntető oklevelet vehetett át Békési Bertold alezredes, Jakab Balázs, Kevéné Herczeg Mónika és Ludányi Brigitta. Egyetemért Emlékéremet kapott Kurdi Viktor, míg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Aranyérme elismerésben Diószegi Péter, Kovács László dandártábornok és Mácsik Petra részesült. Címzetes egyetemi docensi címet kapott Kovács Sándor és Lovassy Ádám. Címzetes egyetemi tanári cím elismerésben részesült Kanyó Mária, Krizbai János ny. ezredes és Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy. Professor Emeritus címet kapott Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy, Imre Miklós és Pátzay György. Tiszteletbeli doktori cím elismerésben részesült Barabási Albert-László. Idén először adták át az Országos Rendőrfőkapitány által újonnan alapított „Konstábler bot” elnevezésű vándordíjat, amelyet Héczey Nikoletta, a Rendészettudományi Kar III. éves hallgatója érdemelte ki. Az ünnepségen Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitány képviseletében, a magyar Rendőrség létrehozásának 100. évfordulója alkalmából díszoklevelet adományozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar személyi állománya részére. A tanévnyitón közreműködött a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, Dóra László tű. alezredes, karmester vezényletével.

 

Szöveg: Zavodnyik Blanka

Fotó: Szilágyi Dénes

 

 


Címkék: tanévnyitó 2020