NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Doktoravatás és elismerések az ünnepi szenátusi ülésen

Martonyi János volt külügyminiszter, Navracsics Tibor uniós biztos és Patyi András kúriai bíró, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt rektora is elismerést vehetett át az intézmény ünnepi szenátusi ülésén. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott rendezvényen PhD - és habilitált doktorokat avattak és elismeréseket adtak át.

Az ünnepi szenátusi ülésen 7 habilitált doktort és 23 PhD doktort avattak, egyetemi címeket adtak át, valamint 24-en vehettek át elismerést az Egyetemért végzett munkájuk jutalmául. Koltay András rektor arról beszélt, hogy még mindig az Egyetem kezdeti éveiben vagyunk, „szép kulisszák között”, de a szellemi építkezés folyamatának elején. Így az itt doktori minősítést szerzettekre kiemelt felelősség hárul, és joggal várható el tőlük, hogy későbbi pályájuk során az egyetem érdekében és értékrendje szerint munkálkodjanak. „Azzal, hogy kit díjazunk és kinek adunk kitüntetést, magunkról mutatunk valamit egymásnak és a világnak” – szögezte le Koltay András. Hozzátette: „a díjazottjainkat és kitüntetettjeinket kiválónak ismerjük el, büszkék vagyunk rájuk és büszkélkedünk velük, és ezt a kiválóságot reméljük mindenki mástól is. Senkitől sem várjuk azt, hogy sohase essen el, de azt igen, hogy makacsul mindig föl tudjon állni.”

A Szenátus döntése alapján címzetes egyetemi tanári címet kapott Navracsics Tibor uniós biztos, egyetemi docens, az NKE óraadója. Tiszteletbeli doktori címet vehetett át az ünnepségen Martonyi János volt külügyminiszter, a nemzetközi magánjog, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és az európai jog kiemelkedő szaktekintélye. Szintén tiszteletbeli doktori cím elismerésben részesült Patyi András egyetemi tanár, kúriai bíró, aki volt rektorként kiemelkedő szerepet játszott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításában, fejlesztésében és működési feltételeinek megszilárdításában.

Az avatottak nevében Fejes Zsuzsanna, a Stratégiai-fejlesztési Iroda vezetője mondott válaszbeszédet. Mint fogalmazott: ahhoz, hogy életük ezen mérföldkövéhez eljussanak elkötelezettség, tudatosság, önismeret és idő kellett. A doktori és habilitációs témák sokasága pedig tükröt tart és mércét ad, valamint megmutatja az NKE-n művelt tudományterületek sokszínűségét.

Pohárköszöntőjében Martonyi János arról beszélt, hogy a most avatottak szolgálni akarnak, de nemcsak a hazát, hanem annál mélyebbet, a nemzetet, amely nálunk nem esik egybe. A nemzet ugyanis egy lelki közösség, amelyet meghatároz a hovatartozás. Az NKE tiszteletbeli doktora leszögezte: az erős nemzeti közösséghez erős államra van szükség, ehhez pedig elkötelezettséggel és szorgalommal bíró szakemberekre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan embereket nevel, akik szolgálni akarják hazájukat, nemzetüket – tette hozzá a volt külügyminiszter.

Az elismerésben részesültek teljes névsora és méltatása IDE kattintva érhető el.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes