NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

LXI. Georgikon Napok nemzetközi tudományos konferencián a KVI oktatója

2019. október 03-04 között Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Kara rendezte meg a LXI. Georgikon Napok nemzetközi tudományos konferenciát, melyen Dr. Teknős László tű. százados, az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet egyetemi adjunktusa tartott sikeres előadást.

A rendezvényt 1958-ban indította útjára az akkori Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián két kiváló agrártudós, Belák Sándor és Láng Géza akadémikusok. Azóta rendszeresen kerül megtartatásra a neves tudományos fórum. Az idei konferenciát Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének fővédnöksége mellett rendezték meg, ahol 13 szekcióban több mint 150 előadó számolt be kutatásairól.

Dr. Teknős László tű. százados, aki a Pannon Egyetem Georgikon Karán környezetgazdálkodási agrármérnök (MSc.) szakon jelenleg is tanulmányait folytatja, a konferencián a „Környezet- és vízgazdálkodás, Természetvédelem, Bioetika és környezeti nevelés” című VIII. szekcióban tartott előadást „A katasztrófavédelem fenntartható fejlődéssel kapcsolatos feladatainak bemutatása / Disaster Management aspects of domestic hidrological hazards” címmel. Az előadás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt, PE Georgikon Kar kari ösztöndíja keretein belül készült el, melyben Teknős László elemezte, értékelte a fenntartható fejlődés aktuális kérdéseit, bemutatta, hogy a fenntartható fejlődés érdekében, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság milyen fenntarthatósági szempontokat vesz figyelembe, illetve azokat hogyan érvényesítette, milyen tevékenységeket, intézkedéseket hozott eddig.

Dr. habil. Anda Angéla egyetemi tanár DSc., szekcióvezető asszony, a Festetics Doktori Iskola vezetője a szekcióülésen elmondta, hogy Dr. Teknős László úrnak, mint a szekció legkiemelkedőbb előadójának lehetőséget biztosít publikálni, a Georgikon for Agriculture angol nyelvű folyóiratba, melyet felterjeszt a Kar vezetése felé.

Dr. habil. Vass Gyula tű. ezredes, az NKE RTK KVI Intézet intézetvezetője külön is gratulált Teknős Lászlónak, akinek további tanulmányaihoz sok sikert kívánt.