Önkéntesek versenyén vettek részt a Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai vetélkedőjét, amelynek október 5-én Salgótarján adott otthont. A rendezvényen a hivatásos katasztrófavédelmi szervek mellett a társszervek vezetői is képviseltették magukat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet részéről öt fő tisztjelölt hallgató vett részt a szervezési, adminisztrációs feladatokban.

Az önkéntes mentőszervezetek jelentősége abban rejlik, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szerveket erőtöbbszörözéssel támogatják – mondta a verseny megnyitóján dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője. Kiemelte az elmúlt időszak természeti katasztrófái közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Csongrád megyét ért viharkárokat, amelyek felszámolásában az ország távoli megyéiből és a fővárosból érkező mentőszervezetek is részt vettek. Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere örömét és köszönetét fejezte ki azért, hogy az első alkalommal megrendezett verseny helyszínéül Salgótarján szolgált, és kiemelte az önkéntes szervezetek munkájának fontosságát.

A versenyen az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból érkezett önkéntes mentőszervezetek versenycsapatai – negyvenöt szervezet képviseletében összesen kétszázharminc szakember – mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A versenyszámok a hazánkban előforduló katasztrófatípusokra épültek, az egyes feladatok témáját a viharkárok, az árvízi védekezés, az életmentés és a katasztrófák következményeinek felszámolása adta.

Az egész napos versenyt Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese zárta. Mint mondta, ami 2012-ben egy nagy álomként indult, az mára beérett: a mentőszervezetek munkáját mostanra a professzionalizmus jellemzi, ő maga is nap mint nap találkozik azzal, hogy a hivatásos egységek mellett önkéntes szervezetek vesznek részt a káresetek felszámolásában.

A vetélkedő győztese Zala megye csapata lett, a verseny vándorserlegét is megkapta.

Dr. habil. Vass Gyula tű. ezredes, intézetvezető a versennyel kapcsolatban elmondta, hogy a Katasztrófavédelmi Intézet Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék hallgatói a jövő évi versenyen már versenyzőként is részt tudnak venni megfelelő felkészültség mellett, az az Intézet egyik preferált feladata lesz.

Az Intézetnek Seres Tibor tű. ezredes, tűzoltósági főtanácsos, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója külön levélben fejezte ki köszönetét a verseny megrendezéséhez adott támogatást.