NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig

A tűzvédelem aktuális kérdéseivel foglalkoztak a szakemberek azon a tudományos konferencián, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete (KVI), a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség (TSZVSZ) első alkalommal szervezett.

A rendezvényt Restás Ágoston, a KVI Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék tanszékvezetője nyitotta meg, majd Érces Ferenc tű. ezredes, a BM OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat szolgálatvezetője, Zellei János, a Magyar Tűzvédelmi Szövetség alelnöke és Vass Gyula tű. ezredes, a KVI igazgatója mondott köszöntőt. A tűzvédelmi szakmai napon a megelőző és mentő tűzvédelem kérdéseit járták körbe a szakemberek, akik külön szóltak az épületekre vonatkozó műszaki paraméterekről és azok szabályozásáról. Az építészmérnöki, valamint a katasztrófavédelmi területről érkező előadók saját intézményük szemszögéből vizsgálták a tűzvédelem területét érintő aktuális kérdéseket, a megelőzés és elhárítás lehetőségeit.

A felsőfokú tűzvédelmi képzés új irányait, a tűzvédelmi mérnökök képzésének aktuális helyzetét mutatta be Vass Gyula, az NKE KVI igazgatója. Előadásában kiemelte, hogy idén új, költségtérítéses nappali képzésre jelentkezhettek a katasztrófavédelem iránt érdeklődő érettségizett fiatalok. A hároméves képzést eredményesen teljesítő hallgatók, jelentős munkaerőpiaci hiányt pótolva a kiemelt infrastruktúrák biztonsági- vagy az önkormányzatok közbiztonsági feladatait látják majd el. Az intézetigazgató hangsúlyozta, hogy az általuk indított képzések egyre népszerűbbek: idén 3,5-szörös túljelentkezés volt a katasztrófavédelmi szakirányokra, és összesen 85 fővel jelentkeztek többen, mint tavaly. Kátai-Urbán Lajos tű. ezredes, a KVI igazgató-helyettese az intézet tudományos tevékenységét mutatta be. Előadásában szólt a doktori képzésről, a kutatási irányokról, valamint szemléltette az egyetem által kiadott publikációkat, folyóiratokat.   

„A jó tűzoltás a tervezőasztalon kezdődik” – idézte Wagner Károly tű. alezredes, a BM OKF Tűzmegelőzési Főosztály munkatársa a tűzvédelmi szakemberek körében ismert mondást. Előadásában hangsúlyozta, hogy a tűzvédelem szereplőivel való valódi konzultációt kell folytatni a szabályozás betartását illetően, a tervezőket, kivitelezőket és beruházókat pedig tanácsokkal, helyszíni szemlével kell segíteni az építés során. Wagner Károly szólt az Országos Tűzvédelmi Szabályzat legfontosabb változásairól is. Badonszki Csaba tű. alezredes, a BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség munkatársa az épületek közötti távolságra vagy a tűzfalakra vonatkozó szabályozás legfontosabb változásait mutatta be. A konferencián szó volt még a különböző műszaki paraméterekről, amelyek hatékony, korszerű, nemzetközileg is releváns megoldásokat nyújtanak a tűzvédelem és a tűzoltás területén.

 

Szöveg: Horváth Mónika

Fotó: Szilágyi Dénes