NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Részvétel a Zilinai Egyetem Veszélyhelyzet-kezelési Nemzetközi Tudományos Konferencián

Május 23-24-én rendezte meg a szlovákiai Zilinai Egyetem Biztonságtechnikai Kara immáron a 23. Veszélyhelyzet-kezelési Nemzetközi Tudományos Konferenciát, amely az idei évben főképpen a krízishelyzetek megoldásait ölelte fel különleges környezetben. A meghirdetett négy szekcióban alapvetően a válságkezelés általános elvei, a biztonsági irányítás, a kritikus infrastruktúra védelem és a megelőző tűzvédelemmel összefüggő témakörök specialitásai kerültek terítékre.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet képviseletében a konferencián részt vett Ambrusz József c. tű. ezredes, tanácsos aki a hazai lakosságfelkészítés rendszerét, azon belül az önkormányzati vezetők felkészítésének specifikumait mutatta be a hallgatóságnak.

Dr. habil. Vass Gyula tű. ezredes, egyetemi docens, intézetigazgatóval és Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos tű. ezredes, egyetemi docens, megbízott igazgató-helyettessel közös munkájaként Sibalin Iván doktorandusz a Katasztrófavédelmi Intézetet és annak teljes oktatási portfólióját tárta a hallgatóság elé, Bodnár László doktorandusz pedig prezentációjában az elmúlt évek időjárási viszonyait és azok erdőtüzekre gyakorolt hatásait elemezte hazánk vonatkozásában.

A résztvevőknek volt alkalma megosztani tapasztalataikat arról is, hogyan lehet a gyakorlatban alkalmazni a konferencia során említett innovációkat és módszereket, de a házigazdáknak köszönhetően a nevezetes történelmi belvárost is volt alkalmuk megtekinteni.