NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

Katasztrófavédelem alapképzési szak

KATASZRÓFAVÉDELEMI INTÉZET

KATASZTRÓFAVÉDELMI ALAPKÉPZÉSI SZAK

 

Hat féléves nappali és levelező munkarendű képzés

Az alapszakon folyó képzés célja olyan katasztrófavédelmi szervezők képzése, akik a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságnál, a közigazgatási és a gazdasági szerveknél katasztrófavédelmi, tűzvédelmi (tűzoltói), iparbiztonsági feladatok ellátására alkalmasak, ismerik a katasztrófa-, a tűzvédelmi és az iparbiztonsági igazgatásban alkalmazandó jogszabályokat, szabványokat, eljárásokat és eszközöket. Az itt tanulók megismerik a rendészeti igazgatás alapfogalmait és alapelveit, azok gyakorlati alkalmazásának szabályait. Elsajátítják a hivatásos katasztrófavédelmi szervek szervezeti felépítésének, működésének, munkamódszereinek, szolgálati feladatainak alapvető szabályait, azok összefüggéseit és gyakorlati alkalmazásának módszereit.

Az első évfolyamos nappali munkarendben tanuló hallgatók a felvételt követően öthetes alapkiképzésen vesznek részt. Ennek során elsajátítják a rendvédelmi szerveknél megkövetelt alaki szabályokat, megismerik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek működését és szervezeti kultúráját. Térítésmentes ellátás mellett a hallgatók vállalják a kötelező kollégiumi elhelyezést és bentlakást.

A képzést a Rendészettudományi Kar hirdeti meg.

A képzés során a hallgatók a következő szakirányokon szerezhetnek oklevelet:

  • katasztrófavédelmi szervező, katasztrófavédelmi műveleti szakirányon
  • katasztrófavédelmi szervező, tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon
  • katasztrófavédelmi szervező, iparbiztonsági szakirányon

Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit

  • A képzési ágon belüli közös képzési szakasz minimális kreditértéke: 30 kredit;
  • A szakirányhoz rendelhető minimális kreditérték: 49-53 kredit;
  • A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 9 kredit;
  • A szakdolgozathoz rendelt kreditérték: 12 kredit;
  • A gyakorlati ismeretekhez rendelhető minimális kreditérték, beleértve a képzés szemináriumi gyakorlatait is: 90 kredit.

Alapozó ismeretek:

A rendészet elmélete és a rendészeti eszközrendszer, hadelmélet és katonai műveletek, általános politológia, alkotmányjog, katasztrófavédelemi igazgatás, az állam szervezete, közszolgálati életpályák, nemzetbiztonsági tanulmányok, közigazgatási funkciók és működés, általános szociológia; biztonsági tanulmányok; vezetés- és szervezés elmélet, közszolgálati logisztika, közpénzügyek és államháztartástan, közös közszolgálati gyakorlat.

Szakmai törzsanyag:

Belügyi alapmodul, jog- és államtudományi modul (alkotmányjog, közigazgatási jog), kommunikációs modul (idegen nyelv), rendészeti humánmenedzsment (pszichológia); fizikai felkészítés modul (testnevelés), informatikai modul (szakmai informatikai rendszerek), természettudományi alapozó ismeretek (alkalmazott természettudományi ismeretek), katasztrófavédelmi jogi alapok (katasztrófavédelmi jog és igazgatás; katasztrófavédelmi felelősség rendszere, nemzetközi katasztrófavédelmi jog).

Szakirányú specifikus kompetenciák:

A katasztrófavédelmi műveleti szakirány

Az itt tanuló hallgatók megismerik a katasztrófák elleni védekezés szervezeti és irányítási rendszerét, az ezt meghatározó szabályozásokat és gyakorlati megoldásokat; a katasztrófa-megelőzés, a védekezés és a helyreállítás feladatrendszerének összekapcsolódásait, ezen feladatokban közreműködő közigazgatási szervek tevékenységének összehangolását. Elsajátítják a lakosság katasztrófavédelmi és polgári védelmi felkészítésével kapcsolatos feladatokat, azok végrehajtásának gyakorlati megoldásait. Betekintést nyernek a katasztrófavédelmi és polgári védelmi hatósági tevékenységbe; a polgári védelmi szervezetek létrehozásának és a működtetésével kapcsolatos feladatok ellátásának szabályaiba. Ezen túlmenően megismerik a katasztrófa-elhárításban és a polgári védelemben résztvevő karitatív szervezetekkel való együttműködés alapelveit.

A katasztrófavédelmi műveleti szakirányon végzettek alkalmasak:

  • a katasztrófavédelmi hatósági feladatok végzésére;
  • a polgári védelemmel kapcsolatos tervezési szervezési és koordinációs feladatok ellátására;
  • a lakosság felkészítésével, tájékoztatásával összefüggő tevékenységekre;
  • a védekezési és a helyreállítási munkák koordinálására.

A Katasztrófavédelmi műveleti szakirányon oktatott szakmai ismeretek:

  • Katasztrófa-megelőzés
  • Polgári védelmi szakismeret
  • Katasztrófa-elhárítás beavatkozási rendszer
  • Katasztrófa-elhárítás technikai ismeretek
  • Katasztrófák következményeinek felszámolása
  • Katasztrófavédelem finanszírozási rendszer
  • Tűzvédelmi szakismeret
  • Tűzvizsgálattan

Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány

Az itt tanuló hallgatók megismerik a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló jogszabályokban és az azokhoz kapcsolódó irányítási és belső normatívákban foglaltakat. Elsajátítják a tűzvédelmi hatósági, szakhatósági és a tűzvizsgálati feladatokra vonatkozó jogszabályokat, szabványokat, azok gyakorlati alkalmazásának rendjét, a tűzvédelmi szabályok megsértőivel szemben alkalmazható felelősségre vonások rendszerét, azok alkalmazásának szabályait. Betekintést nyernek a tűzoltás, műszaki mentéssel kapcsolatos szervező, előkészítő, operatív irányító feladatokba, az elsődleges katasztrófa-elhárítási beavatkozásokkal összefüggő tűzoltói tevékenységbe. Megismerik az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok, valamint a tűzvédelmi szervezetek működésére, szakmai irányítására és felügyeletére vonatkozó jogszabályokat, azok gyakorlati alkalmazásának rendjét, a tűzoltásban, műszaki mentésben és az elsődleges katasztrófa-elhárításban a társszervekkel történő együttműködés szabályait.

A Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon végzettek alkalmasak:

  • a tűzvédelmi hatósági tevékenységre, a tűzvizsgálatra;
  • a tűzoltási, műszaki mentési és elsődleges katasztrófa-elhárítási feladatokkal kapcsolatos beosztott vezetői feladatokra;
  • az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok, tűzvédelmi szervezetek szakmai irányítására.

A Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányon oktatott szakmai ismeretek:

  • Tűzmegelőzési ismeretek
  • Tűzvizsgálattan
  • Tűzoltási, műszaki mentési és katasztrófa-elhárítási ismeretek
  • Tűzoltó technikai ismeretek
  • Katasztrófa- és polgári védelmi ismeretek
  • Iparbiztonsági szakismeretek
  • Tűzvédelem finanszírozási rendszere

Iparbiztonsági szakirány

A hallgatók megismerik a veszélyes üzemek létesítésére, működésére vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és hatósági előírásokban foglaltakat, azok gyakorlati alkalmazásának rendszerét. Elsajátítják a veszélyes anyagok különféle szállítási módozataival kapcsolatos jogszabályi és hatósági előírásokat, az ezekre vonatkozó hatósági eljárás rendjét, a kritikus infrastruktúrákkal összefüggő hazai és nemzetközi szabályozásokat, azok működési rendjét meghatározó biztonsági követelményrendszereket.

Az Iparbiztonsági szakirányon végzettek alkalmasak:

  • a veszélyes üzemek létesítésével, működtetésével összefüggő biztonsági feladatok ellátására;
  • a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos hatósági tevékenység végzésére;
  • a kritikus infrastruktúrák védelméből adódó feladatok ellátására.

Iparbiztonsági szakirányon oktatott szakmai ismeretek:

  • Iparbiztonságtan
  • Ipari veszélyhelyzetek felszámolása
  • Kritikus infrastruktúrák védelme
  • Veszélyes anyagokkal kapcsolatos tevékenységek
  • Katasztrófa- és polgári védelmi szakismeret
  • Tűzvédelmi szakismeret
  • Technikai ismeretek
  • Iparbiztonság gazdasági alapjai

Felvételi követelmények:

Katasztrófavédelem [iparbiztonsági és katasztrófavédelmi műveleti] (Nappali, Állami ösztöndíjjal támogatott) feltételek:

A katasztrófavédelem szak iparbiztonsági szakirány és katasztrófavédelmi műveleti szakirány a katasztrófavédelem számára képez magas szakmai kvalitással és megfelelő értelmiségi attitűddel rendelkező, felsőfokú végzettségű szakembereket.

A nappali munkarendes rendészeti képzésben részt vevő hallgatók tűzoltó tisztjelölti jogállásban tanulnak, amelyet a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek (továbbiakban rendvédelmi szerv) hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény szabályoz.

A tűzoltó tisztjelölt tisztjelölti szolgálati jogviszonyban teljesít szolgálatot, amelyben őt és a vele ösztöndíj szerződést kötő katasztrófavédelem központi szervét (BM OKF) a jogszabályban és az ösztöndíj szerződésben meghatározott kötelezettségek terhelik, és jogosultságok illetik meg. A tisztjelölt elsődleges szolgálati kötelezettsége a katasztrófavédelmi szervnél a tiszti besorolási osztályba tartozó szolgálati beosztásban történő szolgálatteljesítésre való felkészülés.

A tűzoltó tisztjelölti és a hallgatói jogviszony csak együttesen létesíthető és a képzés időtartama alatt mindkettőnek fenn kell állnia. Valamelyik megszűnése a másik jogviszony megszűnését vonja maga után.

A tűzoltó tisztjelölt az ösztöndíj szerződés megkötésével vállalja, hogy rendészeti tanulmányait legjobb képességei szerint folytatja, és hivatásos állományba vételét követően, legalább a rendészeti alapképzés kétszeresének megfelelő időtartamban a vele ösztöndíjszerződést kötő katasztrófavédelem központi szerve által kijelölt szervezetnél szolgálatot teljesít. A katasztrófavédelem központi szerve azt vállalja, hogy a tisztjelölt rendészeti tanulmányait támogatja, ezek befejezését követően hivatásos állományba veszi, és a végzettségének megfelelő szolgálati beosztásban foglalkoztatja.

A tűzoltó tisztjelölt a vele ösztöndíjszerződést kötő katasztrófavédelem központi szerv rendelkezési állományában, tisztjelölti szolgálati beosztásban, az előmenetelének megfelelő tisztjelölti rendfokozati jelzéssel teljesít szolgálatot. Szolgálati helye a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Hallgatói Tagozat (a továbbiakban: Rendvédelmi Tagozat) állományában kerül kijelölésre. A tisztjelöltek szolgálati feladatait a Rendvédelmi Tagozat szolgálati szabályzata tartalmazza.

A nappali állami ösztöndíjas képzésre történő jelentkezéshez egy felvételi tárgyból emeltszintű érettségi, valamint középfokú B2 (komplex) nyelvvizsga, illetve egészségügyi, fizikai és pszichológia alkalmassági vizsgálaton való megfelelés is szükséges. Az iparbiztonsági szakirányon a tisztjelöltnek hozzá kell járulnia a kifogástalan életvitel ellenőrzéshez.

Katasztrófavédelem [tűzvédelmi és mentésirányítási] (Nappali, Állami ösztöndíjjal támogatott) feltételek:

A katasztrófavédelem szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány nappali munkarendben folyó képzése zárt, arra csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezik alapfokú tűzoltó végzettséggel, és legalább két éves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.

Katasztrófavédelem [iparbiztonsági] (Nappali, Önköltséges) feltételek:

A katasztrófavédelem szak iparbiztonsági szakirány nappali munkarendben folyó képzése költségtérítéses formában polgári képzés. A felvételi eljárás során a hallgatók nem vesznek részt egészségügyi, fizikai és pszichológia alkalmassági vizsgálaton és a képzés során a tűzoltó tisztjelölti alapfelkészítés (fizikai, alaki, kiképzési) szakaszaiban és napirendjében. A nappali költségtérítéses képzésre történő jelentkezéshez egy felvételi tárgyból emeltszintű érettségi, valamint középfokú B2 (komplex) nyelvvizsga is szükséges.

Katasztrófavédelem [iparbiztonsági] (Levelező, Állami ösztöndíjjal támogatott) feltételek:

A katasztrófavédelem szak iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó képzése zárt, arra csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.

Katasztrófavédelem [katasztrófavédelmi műveleti] (Levelező, Állami ösztöndíjjal támogatott) feltételek:

A katasztrófavédelem szak katasztrófavédelmi műveleti szakirány levelező munkarendben folyó képzése zárt, arra csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.

Katasztrófavédelem [iparbiztonsági] (Levelező, Önköltséges) feltételek:

A levelező munkarendben folyó képzésen különös felvételi feltétel a büntetlen előélet, a magyar állampolgárság és a magyarországi állandó lakóhely.

Katasztrófavédelem [katasztrófavédelmi műveleti] (Levelező, Önköltséges) feltételek:

A levelező munkarendben folyó képzésen különös felvételi feltétel a büntetlen előélet, a magyar állampolgárság és a magyarországi állandó lakóhely.

Katasztrófavédelem [tűzvédelmi és mentésirányítási] (Levelező, Állami ösztöndíjjal támogatott) feltételek:

A katasztrófavédelem szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó képzése zárt, arra a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, valamint az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezik alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább három éves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A katasztrófavédelmi szervek hivatásos állomány tagjának a jelentkezéshez rendelkezni kell a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.